Tisztelt Látogató (érdeklődő)

Ezt a honlapot azért készítettem, hogy útmutatást nyújtsak Önnek a teljes értékű, boldog, kiegyensúlyozott élet éléséhez.
Hasonló módon, mint a gondos, előrelátó szülő, tanító, aki tudja, hogy  a gyermekét, tanítványát nem tudja megóvni az élet megpróbáltatásaitól, ezért igyekszik felkészíteni rá.
Ha már Én magam (és a hozzám hasonló, vagy idősebb korúak) nem is rendelkeztem kezdetben ezekkel az ismeretekkel, de folyamatosan kerestem a lehető legjobb megoldásokat, és mindezt a tapasztalatot szívesen megosztom mindazokkal, jobb, és teljesebb életre vágynak.
Lehetőleg már fiatal (fiatalabb) korban rendelkezhessenek ezekkel az ismeretekkel, kiegészítve a saját tapasztalataikkal.
A teljes, kiegyensúlyozott boldog élet éléséhez az alábbi fő szempontok szükségesek:
1. Testi- és lelki egészség megléte, azok „kellékei” ( teljes értékű táplálkozással egészségmegtartás, a szervezet öngyógyító képességének a fokozása, külső energiák – napfény, biorezonanciás mágnesesség, kozmikus és földi energiák – hatékony alkalmazása, és a megfelelő mértékű testmozgás).
2. Személyiségünk, önmagunk harmóniájának, belső békéjének megteremtése (önbizalom kiépítése, az egészséges magabiztosság, a többi ember tisztelete, egyenlő partnerként kezelése).
3. Az anyagi stabilitásunk, biztonságunk megléte, az anyagi függetlenségünk kiépítése akár már egész fiatal korban is.
4. A szabadidő kialakítása a mindenkori megélhetéssel kapcsolatos teendők ne vegyenek igénybe napi 3-6 óránál többet, hogy több időt fordíthassunk családunkra, hobbinkra, élethivatásunkra.
5. Önmegvalósítás